Bálint Georgina vagyok, a 126. számu Szent Imre Cserkészcsapat végzett kiscserkészvezetője 2008 óta.
11 éves koromban tettem cserkészfogadalmat, ami a tényleges cserkészéletem kezdetét jelenti.
5 évvel később kerültem a mostani csapatomba a barátnőim hívására, s ez a váltás -mára már egyértelmű-, hogy egy nagyon jó döntés volt,
mert itt találtam meg a nekem való feladatot,a helyemet a cserkészeten belül.
Elöször cserkészőrsöt vezettem, majd ahogy egyre kisebbek felől jött az érdeklődés, elvégeztem a kiscserkészvezető- képzőt és a csapat kiscserkészvezetője lettem.
Ennek négy éve. Mögöttem van, több kirándulás, két kiscserkésztanyázás, anyáknapi ünnepség és kézműves táborok. Rengeteg szeretet kaptam és kapok máig is, és sokat tanultam ezektől a gyerekektől, s remélem én is pozítiv hatással voltam rájuk.
Az egykori elsős kislányok és kisfiúk nagyobbak lettek, s már felsőtagozatosok, így számomra új fejezet kezdődik, új őrsöt szeretnék índítani, hogy egy újabb generációval ismertessem meg a kiscserkészélet kalandos mivoltát.
Köszönöm a bizalmat!
|